Ősszel még azt tervezték a MÁV-nál, hogy új szerelvények járhatnak Balassagyarmat és Vác között, de azóta közbejött néhány dolog.

Több évtizede vásárolt Bzmot piros vonatok járják Nyugat-Nógrádot. Évekkel ezelőtt azzal rémisztették meg az utazókat, hogy összeeshet alattuk a jármű, ezért gyorsan bevontak közülük néhányat, átvizsgálás után visszaadták nekik. Aztán egyes vonalak megszüntetése okozott riadalmat, mivel a közlekedési tárca szerint kevesen utaznak vonattal.

Néhány kocsit az utóbbi években felújítottak, azonban nem minden utas örömére, így a MÁV minden akarata ellenére a rongálások miatt hamar romlik állapotuk.

A minisztérium évekkel ezelőtt arról nyilatkozott, hogy ha Nógrádban vasúti pályafelújítás jönne szóba, minden bizonnyal a Balassagyarmat-Vác vonalat fejlesztenék. Az akkori illetékes hölgy azonban nem tudott mosolyt fakasztani azzal, hogy ezek költségét rögtön nagynak minősítette, mert sok kanyargós része van a vonalnak, amely drágítja a munkát, sőt, a vonatoknak is állandóan lassítani kellene, így tehát - szerinte - egyelőre nem kifizetődő a beruházás. Mondta ezt a buszközlekedés remek lehetőségeivel párhuzamba állítva.

Tavaly mégis felvetődött a fejlesztés gondolata: a nyári olimpián futott Siemens-Desiro vonatok közül kapott volna néhányat a nógrádi térség. A modern vasúti kocsikért a Balaton-felvidék lobbistáival kellett harcolni, de a háttéralkuk már nem számítottak ősszel, elhalt a szándék.