Egyesület

 

A rendszerváltás utáni szabadságot sokan értelmezték lehetőségként, mégis kevesen ahhoz, hogy ne kudarcként éljék meg a változást. Ebben az időben, 1995-ben jött létre az Ipoly-völgyi Közösségi Televíziósok Egyesülete. A társaság aktív működésének első évében helyi televíziós szakembereket képeztetett, Phare-pályázaton nyert 1 milló forint értékű műszaki eszközeivel több évig segítette a városi televíziót. Az országban meginduló változások első évei azonban nagy erőt követeltek az emberektől, a civil tevékenységre fordított energiák többnyire elfogytak, ebből az egyesületből szinte csak a név maradt meg.

2005-ben néhány balassagyarmati televíziós ötleteként újjászerveződött a tévések civil közössége, s egy új helyi televíziós társaság alapítását határozták el, amelyet több éves előkészítés után 2008 óta, Ipoly Televízió néven működtetnek. Az egyesület célja eléréséhez az eredeti alapszabályban is megfogalmazott feladatot is folytatja: a Nyugat-nógrádi kistelevíziókat összefogó egyesületként kíván működni.

Az Ipoly-völgyi Közösségi Televíziósok Egyesülete rendes tagjain kívül pártolókkal és önkéntesekkel bővülve dolgozik, valamint öt főállású munkatársat foglalkoztat.

A társaság fiatalos - ám a hagyományokra és az elődök tapasztalatára építő - gondolkodásmódjával és a gyorsan változó feladatokhoz való rugalmas hozzáállásával a működtetéshez szükséges lehetőségeket igyekszik a legjobban kihasználni.

A televíziót nézők, a mecénások és a térségfejlesztésben érdekelt további partnerek jóvoltából a 2011-ben felhasznált pályázati nyertes forintok és különböző adományok összege már meghaldja a 6 millió forintot.

 

Az egyesület tisztségviselői:
elnök: Tálas János  gazdasági munkatárs: Csordás Nóra titkár: Mihalik Ferenc

Rendes tagok: Csordás Nóra, Deme Adrienn, Horváth Zita, Komoróczy Csaba, Lotharidesz Gábor, Mender Gábor, Mihalik Ferenc, Nedeliczki Teréz, Kiss Szilvia, Pálmai István, Petrovics Alíz, Tornyos Márton.

Számlavezető: Raiffeisen Bank ZRt.

Belföldi bankszámlaszám:
12011351-00129402-00100001

Nemzetközi bankszámlaszám:
HU94 1201 1351 0012 9402 0010 0001

Adószám: 18641815-2-12