Állandó műsorok
Falvak napja
A falvak napján bemutatkoznak a települések büszkeségei, a palóc hagyományt őrző együttesek és egy-egy helyi ételspecialitás receptjét is feljegyezhetik. Megkérdezzük a helyi asszonyokat, miről pletykálnak mostanában a kerítés mellett, és kiderítjük, lopja-e mostanában a csirkéket a róka..
Emberi hangon
Ha nem halljuk, mit mond a másik ember, nem biztos, hogy a fülünk romlott el. A rohanó világban minden nap ezernyi különféle döntést kell meghoznunk, amihez gyors gondolkodás és gyakorta gyors párbeszéd szükséges. Az elnyelt szórészek és az elharapott mondatok után jól esik, ha valakitől nyugodt, emberi hangon halljuk meg azt, ami talán a mi fejünkben is ott van. Szívet melengető szavak és nagyszerű gondolatok esténként Horváth Zita vezetésével a balassagyarmati Orchidea Cukrászdából.
Kézilabda közvetítés
Nógrád megye NBI/B-s férfi kézilabda csapata évek óta játszik izgalmas meccseket a hazai másodvonalban. Az Ipoly Tv képernyőjén a Kábel SE idegenben játszott mérkőzései láthatók.
Mindentudás egyeteme
Felvételi és különösebb felkészülés nélkül is bejuthat a Mindentudás egyetemére. A professzorok itt olyanok, mint a hétköznapi emberek: egyszerűen és tisztán fogalmaznak. Egyszeriben minden, eddig bonyolultnak hitt képlet világossá válik! Miért hagyna ki egyetlen előadást is?
Helyszínek és jelképek
A balassagyarmati dr. Stella Leontin plébános sorozata a római katolikus egyház működéséről, a szentmise kellékeiről és a vele megtörtént humoros eseményekről.
Zetor
Azok a rossz gyerekek, megint mit csináltak szombaton éjjel... Nézze meg, hogyan szórakoznak Nyugat-Nógrád megye klubjaiban a mai fiatalok és gondolja újra! Műsorvezető: Lombos Márton
Made in Hungary
Az emberek többsége soha nem jut el egy gyárba, üzembe, műhelybe, soha nem látja melyik termék hogyan, miből, milyen technológiával készül el, miközben minden vágya, hogy betekintsen a kulisszák mögé. Ismerje meg, hogyan készülnek el, az Ön által is vásárolt magyar termékek!
Klasszikusok félórája
Gondolta volna, hogy a komolyzene tömegeket szórakoztat? Tudta, hogy a jazz és a ragtime jókedvre derít? Elhiszi, hogy nálunk a legjobb előadóktól hallhatja a legjobb klasszikusokat?
Sorsok
Megdöbbentő életkörülmények, fiatalon derékba tört sorsok és a politikai üldöztetésben edzett férfiak. Nyomorban is vidáman élő cigányok, egyszerű és tiszta tekintetek, körülöttünk és velünk élő emberek történetei.
Medicina
Hiába hívják egészségügynek, ha valójában betegséget gyógyítanak. A Medicina olyan gyógyír, amely inkább a gondolkodást serkenti arra, hogyan óvjuk magunkat, vagyis számunkra legfontosabb a megelőzés.
Rendkívüli tanóra
Tapasztalja meg, hogyan repül a repülő, miként éltek falun régen és tanuljon újra sok másról velünk! Ha minden tanóra ennyire élvezetes lenne... Élje át újra iskolás éveit!
A nap krónikája
Nyugat-Nógrád megye szinte minden települése méltó módon készül állami ünnepeinkre. Az Ipoly Televízió ezeken a napokon minél több helyre igyekszik elmenni, és beszámolni a megemlékezésekről. Ha Ön nem tudott részt venni, de szeretné tudni mi történt, a nap krónikáját már kora este megnézheti.
Színházi közvetítés
Két évente rendez országos amatőr színjátszó találkozót Balassagyarmat. A három napig tartó versenyen számos remek kamareelőadást lát a közönség. Közülük a legjobbakat az Ipoly Televízió nézői is láthatják.
Művházjazz
A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ jazz estéin ismert és feltörekvő zenészek lépnek színpadra. Káprázatos szólók és improvizációk teszik boldoggá minden alkalommal a közönséget, akik közül többen is még órákkal a koncert után is maradása tudják bírni az előadókat. Lehet, hogy az Ipoly Tv fél órás összeállítása ehhez képest kevés, de a lényeg, hogy közvetítjük mindenkinek!
Két összeillő ember
Talán nincs szebb annál, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan tehetjük szívünk titkait, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy boldogok legyünk és egy életre szóló igennel őt választjuk.