Rólunk írták
2011. július 7. Gyarmat Hangja blog
Falvak napja
(...) az Ipoly TV most valóban bemutatja a falvakat, amelynek legalkalmasabb formája a falunapon való forgatás – már ha van ilyen. Momentán, a fentebb említett őrhalmi esetben sem ilyen rendezvény volt, hanem nemzetközi ifjúsági találkozó, de jellegében, kivitelében, program-kínálatában teljesen megegyezett egy falunapéval. Tehát kiment a forgatócsoport, jól megtervezett, előre megkoreografált módon forgattak, s a kívülálló és hozzá nem értő szemében ez akár úgy is tűnhetett volna, mint egy élő adás. Hiszen voltak „felkonfok”, érdekes beszélgetések a szervezőkkel, fiatalokkal, megszólaltak a lengyel vendég-legények, és még sorolhatnám. Aztán persze mindezt össze is kell illeszteni, ezt hívja a szakma „utómunkának”, és a vágások által lesz teljes a kép, kész a Falvak napja adása.
Tehát, amint már említettem, nem csupán az ötlet jó a községek életének bemutatására, hanem a kivitelezés is megállja bőven a helyét. (...)
2010. december tolmacs.hu
Karácsonyváró adventi vigasság, koncert
Tolmácson idén első alkalommal szerveződött meg, az” adventi karácsonyvárás”. Olyan kezdeményezést próbáltunk elindítani, ami egy kicsit közös ünnepé tenné, és hívná, a falu lakosságát. Több visszajelzés érkezett, hogy nagyon jól sikerült, és remélhetőleg jövőre is megrendezésre kerül. Akik itt voltak azok tudják, de akik nem, azoknak jövő évi rendezvényhez egy kis ízelítő. Advent harmadik vasárnapján délután 15-órakkor, az iskolásokkal, óvodásokkal, és a jelenlévőkkel feldíszítettük, a falu karácsonyfáját, majd 16-órakkor a templomban adventi koncert vette kezdetét, amit az Ipoly televízió is felvett.
2009. szeptember Szuperinfó
Kultúrtévé az Ipoly mentén
(...) A kultúrtévé ötletéről és a kilátásokról Tálas János elnökkel beszélgettünk.
- Balassagyarmattól mint a megye kulturális központjától elvárható, hogy legyen olyan tévéje, amiben többnyire a palócok értékeit közvetítik. Ez volt az alapötlet?
- Igaz, hogy gazdag kulturális élete van a városnak, de elsősorban a térség fontos. A térség fogalmába pedig a Felvidék déli részét is értem. Helyes állítás, hogy a palóc kultúrát közvetítjük, ez az egyik értékünk, ide tartozunk és ezt nem feledhetjük. (...)
2009. május 14. Nógrád Megyei Hírlap
Sokszínű műsor az Ipoly Tv-ben
(...) Szükségesnek látják a helyi értékek felmutatását és ezzel együtt az igényes szórakoztatást. (...) Egy drégelypalánki amatőr videós havonta félórás hagyományőrző műsorral jelentkezik. Egy fiatal társaság érdekes foglalkozásokat mutat be. (...) Nem a mennyiség határozza meg televíziózásukat, hanem a minőség. Kétszer ismétlik műsoraikat, s a befolyó pénzt a működési, műszaki és műsorszolgáltatási kiadásokra fordítják. (...)
2008. augusztus 12. nport.hu
Indul az Ipoly Tv
(...) - Amikor a kilencvenes években a városi televízióba bementük egy barátommal, akkor örömmel fogadtak minket, mert szórakoztató műsort akartunk készíteni - mondja Tálas János, az egyesület elnöke.- Semmit sem tudtunk a tévézésről, de meg akartuk tanulni, mert örömünket leltük benne. És aztán nem csak magunkat tettük boldoggá, hanem másokat is, mert az emberek megszólítottak az utcán, és elmondták, mennyire tetszik mindaz, amit csinálunk. Az Ipoly Tv mindössze abban különbözik a múltunktól, hogy egyre szükségesebbnek látjuk a helyi értékek felmutatását, mert sokszor fel sem tűnik, mennyire gazdag környéken élünk. És itt egy modern közvetítő, a televízió, amely szinte mindenkihez eljutva képes hatni. És most is, mint régen, bárki előtt nyitottak vagyunk, jöjjenek és vegyenek részt benne!- fogalmazott az elnök. (...)
2008. augusztus 11. radiofocus.hu
Működik az Ipoly Televízió
A hétvégén megkezdte rendszeres sugárzását a balassagyarmati székhelyű Ipoly Televízió. A szervezet sajtóközleményéből kiderül, hogy az új televízió létrehozását egy gyarmati civil szervezet, az Ipoly-völgyi Közösségi Televíziósok Egyesülete kezdeményezte. Az egyesület mögött helyi vállalkozók, magánszemélyek és civil szervezetek állnak. A kommüniké a támogatók között Csáky Pált, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnökét és Pekár Istvánt, a Duna Televízió korábbi elnökét is nevesíti. A műsort - amely a helyi értékeket hivatott bemutatni -, néhány helyi, a városi televízióban is dolgozó tévés mellett lokálpatrióta fiatalok és mentoraik készítik. Az Ipoly Televízió kísérleti adása már július elsejétől fogható a balassagyarmati, az őrhalmi és a patvarci kábeltelevíziós hálózaton, de a társaság tervei szerint a közeljövõben a térség további településein is látható lesz az Ipoly-völgy kulturális tévéjének műsora.